2010. június 3., csütörtök

Hegyikristály-rózsakvarc fülbevaló



Rendelésre készült ez a fülbevaló, bízom benne, hogy elnyeri a hölgy tetszését. A hegyikristály-rózsakvarc, és a rózsakvarc a körben nevű nyakláncokhoz kellett készítenem, szerintem passzol hozzájuk. A körbe hegyikristályt tettem, melyet a fülbevaló alaphoz egy rózsakvarc gyönggyel kapcsoltam.
Mit szóltok hozzá?

2010. június 2., szerda

Lila swarovskik fürtben szett




Ahogy megláttam a kedvenc boltomban ezeket a kristályokat, egyből ezt a nyakláncot szerettem volna elkészíteni belőlük; nem az enyém ám az alapötlet, sajna. Készült hozzá egy minimalista fülbevaló is.
Az idő nem kedvez a fotózásnak, de a fényben csak úgy csillognak-villognak a kristályok. Nagyon egyszerű darab, de véleményem szerint a swarovskik így adják ki igazi szépségüket. Sodronyra fűztem a medál részt, és 0,6mm-es ezüstözött drótból hajlítottam a kristályok alapját. Mágneskapocsban záródik.
Készíteni fogok ennél jóval nagyobb fürttel rendelkező esküvői szettet, csak opálos swariból:-)
Őszinte véleményeket nem vetem meg:-)))

2010. május 30., vasárnap

Unakit köntösben





Gyöngyhímeztem.... Már idejtét nem tudom, mikor volt a kezemben tű. Volt itthon egy ovális unakit ásványom, és találtam hozzá számomra tetsző gyöngyöket. Kiwi, bronz,és matt bordó színek ölelik körbe ezt az igazán szép ásványt.
Egyszerű, antikolt bronz láncra tettem, semmi díszítés, de hát én az egyszerű dolgok híve vagyok.
Őszinte véleményeteket várom:-)